4 órája
432 évvel ezelőtt, 1594-ben ezen a napon, az esztergomi érseki székhely visszavételéért vívott harcokban hunyt el a költő és katona, akinek neve és sorsa örökre összeforrt városunk történetével.
Balassa Bálint nem csupán a szavak mestere volt, hanem a végvári harcok bátor vitéze is. Élete a 16. századi Magyarország sorsát tükrözte: tele volt szenvedéllyel, küzdelemmel, hitvitákkal, szerelemmel és a haza iránti rendíthetetlen hűséggel. Ő volt az, aki a magyar nyelvű lírát európai szintre emelte, megteremtve a modern magyar költészet alapjait.
1594 tavaszán a keresztény seregek ostrom alá vették a török kézen lévő Esztergomot. A szertelen, hirtelen természetű költő Esztergom alatt váratlanul jelent meg. Előzőleg Pálffy Miklós seregében harcolt a török ellen. Tanítványának, Rimay Jánosnak verse tudatja velünk, hogy buzgó örömmel és veszedelemmel mit sem törődve jött Esztergomba a költő. A csaknem 50 ezer fős sereg, melynek Esztergomot meg kellett volna megszabadítania a török igától, nem volt elég szervezett és rendezett. Több pontról, így a Víziváros délidélnyugati oldaláról is rohamot indítottak a várbeli török sereg ellen. Ebben a rohamban vett részt Balassi is 1594. május 19-én. Ezen a napon érte az ágyúlövés, mely mindkét lábát a combtőnél megsebesítette. Unokatestvére, Balassa Zsigmond így ír erről apjának Bibliájában, mely az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban /Bibliothekában/ található: „minden ket czombian altal ment az golobis de czontot és izet nem sertett".
A korabeli orvostudomány tehetetlensége és a sebek elfertőződése miatt a költő napokig tartó, súlyos szenvedés után, május 30-án adta vissza lelkét Teremtőjének a sereg esztergom-szentkirályi táborában. Halálos ágyánál egy jezsuita, Dobokay Sándor állt.
"Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?" – kérdezte egykor híres versében. Végül ő maga is ott lelt örök nyugodalmat, ahová a szíve és a kötelességtudata húzta: a harctéren, a keresztény kultúra védelmében.
Rimay János: Az Nagyságos Gyarmathi Balassa Bálintnak Esztergom alá való készületi ...
Már útra indulok Duna mellett le menvén
Vég Esztergam alá, kinek most kőfala
Röng, álgyukkal töretvén
Ott vár nemzetemnek szép sátoros tábora,
S egyébb sok rendeknek sűrő nagy zászlós hada
Ki sáncot ás, épít, s ki kart, szívet készít
Igyekezvén ostromra.
Régtől várta szivem ezeknek történetittől,
Hogy érhesse ezzel hazámnak épületit
Nézvén szabadságát s rabságból váltságát
S ujjuló szépületit.
Azért bízván megyek és buzgó örömömmel,
Nem gondolván semmit kedves veszedelmemmel,
Ám váltsa bár magét, s nyerje szabadságát
Holtom hozó sebemmel,
Tartsa jelül magán érte kifolyt véremet,
S azzal égbe vigye híremet és nevemet,
Hogy mivel tartoztam, vígan ráosztottam
Hívén szent Istenemet…
