A Dunakanyar vízi turisztikai szolgáltatói és egyesületei a Duna mindkét partjáról összefogtak és meghirdették a Nagy Dunakanyar Evezést, amely terveink szerint a Dunakanyar legnagyobb egynapos vízitúrája lesz.
Idén 44. alkalommal kerül megrendezésre a Tour de Hongrie – Magyar Kerékpáros Körverseny, melyet helyszíni szurkolók ezrei és tévénézők milliói követnek figyelemmel évről-évre. Egy ilyen grandiózus esemény nem valósulhat meg önkéntesek közreműködése nélkül.
Közös faültetési akciót szervezett a Klímapolitikai Intézet (KPI) és Esztergom Megye Jogú Város 2023. április 24-én, a Fenntarthatósági témahét első napján.
MCC Feszt: Ismét hangot adunk a tehetségnek
Az ICOMOS 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a műemlékek világnapját, hogy ezáltal is felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, lehetőségeire és szükségességére.
2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Vándorkiállítás Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából
„Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. Minden völgy betöltetik, és minden hegy és domb megalacsonyíttatik, és a kanyarok egyenesekké lesznek, és a göröngyök sima úttá.” (Lk. 3, 4-5)
Április – Szent György hava, a tavasz első hónapja. A természet a virágba borult fák ezernyi színével és a visszatért madarak szelíd énekével köszönti a megújulást.
A TOP-2.1.2-15-KO1-2016-00003 azonosító számú „Zöld séta Esztergomban - Esztergom belvárosának integrált és fenntartható megújítása” című projekt 4 projektelemből álló integrált beruházásként teremt minőségi zöld infrastruktúrát a településen.
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
Az elkövetkező hetekben sem maradunk komolyzenei programok nélkül!
2026. június 13-án délelőtt a szemerkélő eső dacára szép számmal gyűltek össze Esztergom főterén, ahol...
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Dobozi Mihály utca aszfaltozási munkálatai miatt 06.10-től a Martsa...
Idén első alkalommal Esztergom is csatlakozik a Mozgás Éjszakájához június 12-én!
Az MNM Esztergomi Vármúzeuma adott impozáns otthont Esztergom Megyei Jogú Város és az Esztergomi Tankerületi...
Június 20-án, szombaton este ismét életre kelnek Esztergom múzeumai, galériái és kulturális terei a Múzeumok...
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy az Arany János utca (Kossuth Lajos utca és Simor János utca közötti...
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Dobozi utcában 2026. június 2-án (kedd) megkezdődik az úttest...
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az Esztergom-Kertváros Nyitrai utca 100. szám előtt beszakadt...